Intelligens építőipari megoldások a Doosan-tól

Egy lépéssel közelebb az automatizált munkaterülethez: intelligens építőipari megoldással állt elő a Doosan.

2020. június 25.

A Doosan még 2019-ben mutatta be vezető nélküli, automatizált irányítási rendszerét Concept-X néven, az XiteCloud mostani bemutatása pedig az első lépést jelentheti a rendszer kereskedelmi bevezetése felé.

Az XiteCloud többek közt azzal maximalizálja a termelékenységet, hogy háromdimenziós, drónos építőipari felméréseket és földmunkákra vonatkozó kalkulációkat ötvöz egy felhőalapú felülettel, így ez a fázis legfeljebb két napot vesz igénybe. A Dél-koreai bevezetést követően a Doosan Infracore céljai közt szerepel, hogy a közeljövőben a nemzetközi piacokon – többek közt Európában is – útjára bocsátja az XiteCloud-ot.

A Doosan reményei szerint az XiteCloud bemutatása lehetővé teszi majd a vállalat számára, hogy az építőipari munkaterületek felügyeletével bővítse portfólióját, amely jól kiegészítené az építőgépek gyártásával és forgalmazásával kapcsolatos tevékenységeket.

Az XiteCloud használatával az építési vállalkozók többféle feladatot – ide tartoznak a geodéziai felmérések, a domborzat elemzése, az eszközök üzemeltetése és a kivitelezés felügyelete – bonyolíthat egyetlen felületen keresztül, ezzel pedig mérsékelhetők az építési munkafolyamatok költségei, idő takarítható meg, és növelhető a munkák pontossága, ami jó hatással van a termelékenységre.

A technológia képes háromdimenziós modellbe digitalizálni a földmunkákkal kapcsolatos, helyszínről származó információkat, de akár kőzetképződmények elemzésére is kitűnően megfelel. Köszönhetően a felhőalapú technológiának, az XiteCloud megkönnyíti az érintettek – például a vállalkozók és a megrendelők – közti együttműködést, és lehetővé teszi, hogy közösen kövessék nyomon az adott projekt előrehaladását.

Hála a fejlett, drónos felméréseknek, az XiteCloud még kedvezőtlen talajviszonyok, például meredek rézsűk és sziklás terep esetén is képes pontosan kiszámítani a földmunkák mennyiségét. A munkaterületről származó nagy mennyiségű adat gyors és pontos feldolgozása révén az XiteCloud két napon belül elvégezheti a kivitelezést megelőző felméréseket és a földmunkákkal kapcsolatos kalkulációkat, melyek hagyományos módszerekkel akár két hetet is igénybe vehetnek.

Egy városfejlesztési projekt esetében például az XiteCloud képes volt elemezni a munkák megkezdése után feltárt, előzőleg ismeretlen kőzeteket és a hozzájuk tartozó munkák mennyiségét, ezzel elősegítette a projekt átfutási idejének módosítására vonatkozó megállapodást a vállalkozó és a megrendelő között. Sőt, a grafikusan megjelenített háromdimenziós adatok felhasználásával az érintett felek nemcsak a határidővel, de a többletköltségek mértékével kapcsolatban is könnyen dűlőre jutottak.

„A Concept-X átfogó megoldás, amely lefedi a teljes kivitelezési folyamatot a drónos felmérésektől a domborzati adatok automatikus elemzésén és a munkák tervezésén át a vezetőnélküli építőgépek irányításáig. Mielőtt sor kerülne a Concept-X teljeskörű kereskedelmi bevezetésére, fokozatosan fogjuk piacra dobni az egyes részmegoldásokat, és az XiteCloud bemutatása jelenti a legelső lépést ezen az úton” – fogalmazott a Doosan illetékes vezetője.

Doosan sajtóközlemény, 2020.06.19.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©