Trendi az új dizájnegyetem

Több mint ezer fotó érkezett a MOME Campus építészeti fotópályázatra.

2019. december 11.

Egyedülálló fotókiállítás nyílik Budapest legfotogénebb egyetemi campusán, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az építészeti fotópályázat témája a nemrég átadott új MOME Campus volt, az épületegyüttes iránti érdeklődést pedig jelzi, hogy a pályázatra 356 alkotótól összesen 1043 kép érkezett. A pályázaton négy kategóriában – Épület, épületegyüttes; Élet a campuson; Részletek és absztrakt képek; valamint Sorozat – lehetett fényképeket beküldeni.

A fotográfia kulcsfontosságú médium. A fotópályázatnak köszönhetően most szélesebb körben is láthatóvá és talán értelmezhetőbbé válik a MOME mint szellemi műhely, amely tiszteletben tartja hagyományait, ugyanakkor a jövő útjait is kijelöli kijelöli – mondta a díjátadón Szalontai Ábel, a MOME Média Intézetének igazgatója, a fotópályázat zsűrijének tagja.

A fotópályázatra beérkező legjobb pályaművekből a MOME Ground épületében nyílt kiállítás, amely december 10-16. között, valamint 2020. január 2-tól január 24-ig tekinthető meg. A kiállításra a belépés díjtalan.

Varga Benjámin fotója

A fotópályázaton első díjat nyertek:

  • Épület, épületegyüttes kategóriában: Varga Benjámin;
  • Élet a Campuson – ember és épített környezet kategóriában: Mészáros Gábor (borítóképünkön)
  • Részletek és absztrakt képek kategóriában: Palkó György;
  • Sorozat kategóriában: Jancsó Gergely

Az összes díjazott pályamű a https://momefotopalyazat.hu/ weboldalon tekinthető meg.

 

Sajtóközlemény, Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

 

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©