Hazai hírek

Több beruházás alapkövét is lerakták az elmúlt időben országszerte. Budapesten pláza, Mosonmagyaróvár mellett ipari park, Nyíregyházán uszoda épül.

2018. november 12.

Több beruházás alapkövét is lerakták az elmúlt időben országszerte. Budapesten pláza, Mosonmagyaróvár mellett ipari park, Nyíregyházán uszoda épül.

Etele-pláza, Budapest

November 7-én tették le a Budapesten épülő 300 millió euró (közel 100 milliárd forint) beruházási értékű Etele Plaza alapkövét. A beruházó Futureal-csoport szerint a tárgyalások jól haladnak az Etele Plaza leendő bérlőivel, már a teljes bérbe adható terület 60 százalékára aláírt vagy folyamatban lévő szerződésük van.

Az 55 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező Etele Plaza az Etele tér közvetlen közelében, az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában - Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1-M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál - épül meg. A helyszín forgalmát jelzi, hogy a csomópontot már most is mintegy 165 ezren veszik igénybe naponta. 

A Paulinyi - Reith & Partners által tervezett pláza 180 üzletet sorakoztat fel, többek között divatüzletek mellett élelmiszer-áruházat, éttermeket, kávézókat, multiplex mozit, fitnesztermet, valamint közel 1300 parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére. 

A várakozások szerint a fővárosból naponta közel 40 ezer vásárló látogat majd ki a plázába, amelynek elsődleges vonzáskörzete Dél-Buda, ahol megközelítőleg 235 ezren élnek és a környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag gyenge kiskereskedelmi ellátottság mellett. 

A bevásárlóközpont közvetlen közelében épül a Futureal-csoport ikonikus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn. A több mint 65 ezer négyzetméteres irodaház első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, valamint 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltatóegységet, valamint tágas zöld területeket és 480 férőhelyes mélygarázst is biztosít majd a központ több ezer dolgozójának.

Az épülő Etele Plaza az alapkőletételi ünnepség napján a XI. kerületi Etele úton 2018. november 7-én.

Ipari park, Bezenye

Ipari parkot alakítanak ki a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenyén 5,7 hektáron a Terület- és településfejlesztési operatív programból nyert 274 millió forintos támogatással.

A létesítmény alapkövét október végén helyezték el a Mosonmagyaróvár közelében lévő Bezenye településen. A fejlesztés közvetlen célja, hogy olyan üzleti környezet jöjjön létre, amely a meglévő vállalkozásokat a betelepülésre, korszerűbb és versenyképes költségű telephely választására sarkallja.

A kormány szerint a térség nagy gazdasági potenciállal rendelkezik, az M1-es autópálya, az M15-ös autóút, a nemzetközi vasútvonal, valamint a bécsi és a pozsonyi repülőterek közelsége miatt.

Ezzel a beruházással az a fejlesztési koncepció érvényesül, hogy ne egy gazdasági központ működjön a térségben. A tervek szerint a bezenyei önkormányzat olyan kondíciókat teremt a leendő vállalkozások számára, amelyek révén a település folyamatosan fejlődhet.

Bujtosi Uszoda, Nyíregyháza

Október közepén tették le Nyíregyházán a Bujtosi Uszoda pénteki alapkövét. Az új uszoda csaknem 2,5 milliárd forintból épül meg, s a létesítmény elsősorban a vízilabda utánpótlás-nevelést szolgálja majd.

Az építkezés előkészületei 2016-ban kezdődtek az önkormányzat és az Aqua Sport Egyesület együttműködésében, a megvalósításra a jelenleg a vízilabda ob II-ben szereplő egyesület nyújtott be pályázatot a Magyar Vízilabda Szövetséghez. A beruházás hetven százalékban a társasági adóból (TAO) befolyt összegekből, valamint az állam által biztosított 750 millió forintos önerőből valósulhat meg a tervek szerint 2019 szeptemberére.

A Continental Aréna mellett épülő uszodában kialakítanak egy szabványos, ötvenméteres, tízpályás, 220 centiméter mély versenymedencét, egy 25 méteres tanmedencét, megépül a 250 férőhelyes galériás nézőtér, helyet kapnak az épületben a sportolói, bírói, edzői öltözők, valamint a hozzájuk tartozó vizesblokkok, az orvosi szoba, valamint az egyéb kiszolgáló helyiségek.

A komplexum alkalmas lesz hazai és nemzetközi, regionális felnőtt és utánpótlás vízilabda-mérkőzések, úszó- és szinkronúszó versenyek, edzőtáborok megrendezésére, illetve a környék iskolásainak és óvodásainak úszásoktatását is biztosítja. Az épülő uszoda építését és későbbi használatát korszerű infrastruktúra, négysávos út és korszerű közműhálózat szolgálja ki.

A nyíregyháziak régi igénye volt egy fedett uszoda megépítése, amely kiszolgálja az utánpótlás-nevelést, a verseny- és a szabadidősportot. A TAO-támogatással kapcsolatban elmondta, ez a támogatási forma már mintegy háromszáz létesítmény építéséhez és fejlesztéséhez járult hozzá szerte az országban.

A Bujtosi Uszoda építési területe az alapkőletételi ünnepség napján  Nyíregyházán 2018. október 19-én. 

Forrás: MTI

Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt/Balázs Attila

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©