Az ÉVOSZ heti jelentése

Koronavírus : az ÉVOSZ összegez és javaslatokat fogalmaz meg az ágazat teljesítő képességének megtartása érdekében.  2020. 22. hét.

2020. június 02.

(….) Az építőipar rendelésállományának csökkenése, már 2019. év. II. félévben megkezdődött. Erre a folyamatra a járványhelyzet április–május hónapokban ráerősített. A múlt év végén mintegy 12%-kal volt k isebb az ágazat rendelésállománya az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. A rendelésállomány csökkenése a vállalkozások között nagy szóródást mutat, mértéke 0 és 30% között mozog.

Június elején az alapvető gondot az új projektek előkészítésének lelassulása, új szerződések megkötésének csökkenése okozza. Legnagyobb mértékben továbbra is a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkérései, megrendelései csökkennek mind értéküket, mind pedig számosságukat tekintve. A magánmegrendelői körben az építési-beruházással együtt járó fejlesztési szándékot tapasztaljuk, azonban ezek elindítása sok helyen még bizonytalan.

A munkaellátottság csökkenésével és a gyakorivá vált késedelmes fizetések miatt tovább romlott a vállalkozások likviditási helyzete. A nehezebb pénzügyi helyzetbe került vállalkozások óvatosságból próbálnak tartalékolni egy rosszabb piaci helyzetből való kilábaláshoz. A késedelmes fizetések megszaporodása egyre erősebben gerjeszti a lánctartozást az építésgazdaságban. Az állami és önkormányzati megrendelésekre végzett munkáknál továbbra is okoz nehézségeket a teljesítések leigazoltatása, a befogadott számlák határidőn túli kifizetése. Az ÉVOSZ tovább szorgalmazza az Államkincstár részéről történő gyorsított kifizetéseket.

(….)  2020. I. negyedévben az építőipari cégek 5–8% közötti anyagár-emelkedést tapasztaltak. Április és május hónapokra nem volt jellemző a belföldi anyagok árának további emelkedése. Saját kivitelezési áraikat átlagosan 9%-kal emelték az év első négy hónapjában. Május hónapban megállt az építőipari szolgáltatások árának emelkedése. A fizetőképes kereslet csökkenésével erősödik a verseny, ami kedvezően hat az ajánlati árakra.

A lakásépítés piacán ez évben drasztikusan lecsökkent az újonnan indított, kivitelezésbe vett lakóingatlanok száma. A kistelepüléseken január 1-jétől igényelhető maximum 5 millió forint nagyságú ÁFA visszatérítés lehetőségét a járványhelyzet továbbra is blokkolja. A lakossági megrendelői bizonytalanságot oldja a kijárási korlátozás megszűnése. Mindezekkel együtt a lakásépítő cégek az újlakásépítés rövid távon belüli, évközi élénkülésére továbbra sem számítanak.

ÉVOSZ javaslatoK: 

  1. Az építőipar hatékonyság növelését szolgáló 3 éves (2018–2020) támogatási program 2020. évi szakaszának meghirdetése. Ahhoz, hogy az építőipar szintet tudjon lépni, Ágazati Iparfejlesztési Támogatásra van szükség. Az építéstervezés, kivitelezés sajátosságait figyelembe vevő elbírálási szempontrendszer mentén technológiai korszerűsítésre, gépbeszerzésre, telephelyfejlesztésre, vállalkozásirányítási, informatikai fejlesztésekre vonatkozó vissza nem térítendő pályázati program 2020. évi kiírása. A korábbi évek szempontrendszerén túl, nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a digitalizáció és a terméklánc. Ennek tervezett 6 milliárd forint összegét, tekintettel a járványhelyzet okozta nehézségekre is, javasoljuk 10 milliárd forint összegben meghatározni.
  2. Az építőipar rendelésállományának 2020. év közepi bezuhanásának elkerülése, mérséklése érdekében állami beruházások előkészítésének felgyorsítása, ajánlatkérések, szerződések előre hozatala. Nevesített létesítmények tervezési, műszaki lebonyolítására vonatkozó ajánlatkérések azonnali elindítása az ITM koordinációjában.

ÉVOSZ Közlemény, Koji László elnök

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©