Új gátrendszer védi Szegedet az árvíztől

Néhány óra alatt felépíthető mobil gát védi ezentúl Szeged belvárosát az árvíztől. Összefoglaltuk a Nyugaton már bevált új technológia előnyeit.

2015. április 23.

Április 21-én adták át a korszerű technológiai megoldást jelentő, néhány óra alatt felépíthető mobil gátrendszert, ami Szeged belvárosát védi majd ezután a tiszai árvíztől. Összefoglaltuk az új technológia előnyeit.
 
A Magyarországon is egyre gyakoribb mobilgát-építés több szempontból előnyösebb árvízvédelmi megoldást nyújt a hagyományos gátrendszereknél. A mértékadó árvízszintre kiépített magas gátak általában elzárják a településeket a folyó látványától, sok esetben a folyó melletti partszakaszon nem is áll rendelkezésre elég hely az árvízvédelmi töltés erősítésére vagy magasítására.
 
A hátrányos adottságok esetén alkalmaznak előre kialakított fogadószerkezettel ellátott, többször felépíthető és elbontható, könnyen mozgatható, fémszerkezetű elemekből készült, hosszú élettartamú tömítéssel ellátott mobil gátakat. A mobil gátnak olyan fajtája is ismert, amely az alaptalajba épített, vízzáró betonárokba leereszthető, majd onnan felemelhető, ugyancsak vízzáróan egymáshoz kapcsolható, legfeljebb négy méter magas és öt méter hosszúságú táblákból áll.  A táblákat árvíz idején kis önjáró darukkal mintegy két méterrel az árokpart szintje fölé tudják emelni, és egymással össze is kapcsolják őket. A fém, beton és műanyag kombinációjával kialakított mobilgát-rendszert csak az árvizek idején szükséges megfelelő magasságúra emelni.

A felújított szegedi partfal a 24 óra alatt kiépíthető mobilgáttal 2015. április 21-én. (MTI) 

Az első ismert mobil árvízvédelmi gát 1996-ban épült az ausztriai Krems városában, és az több jelentős árvíz idején bizonyította védelmi képességét. Hasonló mobil gátat építettek Németországban is több folyóparti vrosban. Prágában a 2002. évi nagy csehországi áradás után építettek mobil gátakat, amikor a várost kettészelő Vltava folyó még prágai metrót is elárasztotta, és azok a későbbiekben szintén jól vizsgáztak. A talajszintből felemelhető mobil gátak nemcsak Európában, de még a tengerentúl is például, Seattle-ben is épültek, és jó szolgálatot tesznek az árvizek idején.

Magyarországon többek közt Nagymarosnál, Sződligetnél, Szentendrénél, Budapesten a Fővám térnél, Győrnél, Szolnoknál és most Szegednél telepítettek már különböző hosszúságban mobilgát-rendszert. A szegedi belváros árvízvédelmi rendszerének rekonstrukciója 2,21 milliárd forintba került.

Fotó: MTI, Kelemen Zoltán Gergely

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©