Elindult a Margit körúton a bontás

A Swietelsky végzi a Margit körúti volt Ipari Minisztérium épületének a bontását. A munkával a tervek szerint idén júniusban végeznek.

2014. március 14.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is résztvett csütörtökön a Margit körúti volt Ipari Minisztériumban tartott rendezvényen, ahol ünnepélyes keretek közt elkezdődött az épület bontása.

A munkát a kormány határozata után egy évvel kezdi meg a kivitelező. Ez a Swietelsky Magyarország Kft., aki a bontási munkákra és a tereprendezésre kapott megbízást. A vállalkozási szerződés keretösszege 850 millió forint.

A bontás azért most indul, mert a kormányhatározat után rendezni kellett az épület és a telek tulajdonjogát, és meg kellett tervezni az irodaház bontását. A bontást követően megnyílik az a szélcsatorna, amely a Duna felé kitisztítja a környéket, a munkák miatt egyelőre nem lesz útlezárás a körúton.

A beruházást a Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. vézi. A munkákról szólva: először kibontják a homlokzatból az alumínium függönyfalakat, a belső nyílászárókat és az elektromos vezetékeket. Az épület mögött már ott állnak a szelektív gyűjtő konténerek. Amikor már csak a csupasz vasbeton szerkezet marad, akkor azt egy speciális harapó géppel bontják el. A vasbetont nem a helyszínen darálják össze, hanem a lerakóhelyen.

széllkapu 01

Indul a bontás -  Balról-jobbra - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Láng Zsolt II. kerületi polgármester és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára jelképesen megkezdi a Margit körúti volt Ipari Minisztérium bontását 2014. március 13-án.

A bontás júniusi befejezése után még két használaton kívüli épület marad a területen, ahol közparkot alakítanak ki. A volt gyári csarnok és az úgynevezett melegpörgető épületének hasznosítására sok jó megoldás érkezett a Széllkapu ötletpályázatra, és az építészek ezekről még nem döntöttek.

A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. 2014 januárjában írt ki ötletpályázatot a Margit körút, Kis Rókus utca, Fény utca és a Mammut II. bevásárlóközpont által határolt terület rehabilitációjára. A lebontás előtt álló épület helyén létesítendő közpark funkcióira vonatkozó elképzeléseit bárki beküldhette, a civilek és az építészek külön kategóriában versenyeztek.

A kiírásra több mint 200 pályamű érkezett a február 24-i határidőig, amelyből 23-at díjazott A legjobb pályázatokból összeállított, lehető legszélesebb merítést javasolja a zsűri továbbgondolásra a későbbi építészeti tervpályázat kiírásakor".

Háttér

A kormány már korábban döntött arról, hogy támogatja a volt ipari minisztérium sokemeletes épületének lebontását, amelyet 1971-ben abba a szélcsatornába építettek, amely a Duna felé kitisztítaná Buda egyik legforgalmasabb körzetének a levegőjét.

széllkapu 02

Az épület kívülről - A Margit körúti volt Ipari Minisztérium bontásra ítélt egykori épülete 2014. március 13-án.

Forrás: MTI

A képek forrása az MTI, Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©