Átadták az Esztergom és Pilisvörösvár közötti vasútvonalat

Közel 20 milliárd forintos beruházással újult meg a vasúti pálya a két település között, a fejlesztés naponta 14 ezer utas érint.

2013. december 18.

Újraindul a személyszállítás Pilisvörösvár és Esztergom között, miután több mint 30 kilométeren befejeződött a vasúti pálya felújítása. A közel 20 milliárd forintos beruházást Völner Pál államtitkár adta át december 12-én, csütörtökön a dorogi vasútállomáson.

Az átadott fejlesztés a budapesti elővárosi vasúti közlekedés egyik legfontosabb szakaszát, a naponta 14 ezer utast kiszolgáló Budapest-Esztergom vonalat érinti. A Pilisvörösvár és Esztergom között 32,7 kilométeren megvalósult egyvágányú vasúti pályafelújítás mellett 2 kilométeres forgalmi kitérő épült a Terranova gyárnál. Az ellentétes irányba haladó vonatok így megállás nélkül kerülhetik ki egymást. Piliscsaba és Esztergom között a sebesség a jelenlegi óránkénti 60 kilométerről 70–100 kilométerre nő, ezzel a teljes szakaszon rövidül a menetidő, csökken a zaj- és porterhelés. Az utasok december 15-étől szállhatnak ismét vonatra Pilisvörösvár és Esztergom között.

pilisvörösvár vasút 01

Akár egy terepasztalon - Desiro különvonat halad a felújított Esztergom-Pilisvörösvár vasúti vonalszakaszon, a pilisvörösvári völgyhídon 2013. december 12-én (MTI)

A fejlesztés jövőre a solymári, pilisvörösvári és piliscsabai állomásépületek felújításával folytatódik. Az Északi Vasúti-hídig tartó szakasz kivitelezése 2014 végén fejeződik be. Új, kétvágányú vasúti pálya épül Aquincum felső és Pilisvörösvár között, így akár a 100 kilométeres sebesség is elérhetővé válik. A teljes átépítés után Budapest-Esztergom között várhatóan több mint 20 perccel csökken a menetidő.

A beruházás két külön közbeszerzés keretében valósult meg. A Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti vonalszakasz kivitelezője a Szemafor Konzorcium (A-Híd Építő Zrt., Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG.), nettó 10,4 milliárd forint értékben. A Piliscsaba és Esztergom közötti vonalszakasz kivitelezője az Inflexió Konzorcium (Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG, A-Híd Építő Zrt.) nettó 8,7 milliárd forint értékben.

Forrás: MTI, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A kép forrása az MTI, Fotó: Máthé Zoltán

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©