Csehországban terjeszkedett a Bobcat

A Doosan Bobcat  nemrég bejelentette az EMEA-régióért (azaz Európáért, Afrikáért és a Közel-Keletért) felelős főhadiszállásának megnyitását  Csehországban.

2019. október 23.

A Doosan Bobcat nemrég bejelentette az EMEA-régióért (azaz Európáért, Afrikáért és a Közel-Keletért) felelős főhadiszállásának megnyitását, mellyel a cégcsoport tovább terjeszkedett Csehországban. A dobříš-i komplexum részét képező, újonnan felhúzott épületben nemcsak a cég vezetői, de más dolgozók is helyet kaptak, ezzel kiegészítve a gyárat, illetve a képzési és fejlesztési központot, ahol az Európának és a világ más részeinek szánt Bobcat gépek tervezése zajlik.

Rekordmértékű befektetések, forgalom és termelésnöekedés

Az idei évben a vállalat Dobříš-ban megvalósított befektetéseinek értéke eléri majd a 20 millió eurót. 2018-ban a Doosan Bobcat forgalma mintegy 765 millió eurót tett ki az EMEA-régióban, melyhez a dobříš-i üzem rekordszámú, 17.206 gép gyártásával járult hozzá. Idén a cég 20 százalékkal kívánja növelni a termelést, ezzel első ízben törhetik át a 20 ezer darabos álomhatárt.

A 10 millió euró értékű  dobříš-i komplexum része egy háromszintes épület, amelynek alapterülete 1.561 négyzetméter, benne pedig több, mint 3.370 négyzetméternyi iroda áll a 200 dolgozó rendelkezésére. Ezen kívül a fejlesztés részeként több mint 7.000 négyzetméternyi zöldterületet hoztak létre az épület körül, míg a parkolókban bőséges számú töltő várja az elektromos járműveket.

A Bobcat alapítása óta eltelt 60 évben a márka neve a világ legtöbb részén a csúszókormányzású rakodók szinonimájává vált. Csehországban 2001 óta van jelen a cég, ahol az első fontos mérföldkövet a 2007-es fejlesztés jelentette, melynek során új üzem épült rakodógépek és minikotrók gyártásához, illetve ebben az évben vásárolta fel a márkát a Doosan csoport. Kiegészítendő a friss gyártókapacitást, a Doosan Bobcat felépített egy tekintélyes méretű képzési centrumot, és – ami talán még ennél is fontosabb – egy fejlesztési központot is. A vállalat új EMEA-régiós székhelyének megnyitása, amely a belgiumi Waterloo-ból költözött Csehországba, a dobříš-i komplexum fejlesztésének jelképes megkoronázása.

 

Dobris, Bobcat Innovációs központ

 

Világelső a lánctalpas homlokrakodók terén

A Doosan Bobcat EMEA állítja elő a világszerte legyártott Bobcat gépek nagyjából felét.  Ezek közt megtalálhatók kompakt építő- és mezőgazdasági gépek, például csúszókormányzású- és lánctalpas homlokrakodók (utóbbiak terén a Bobcat világelső). Ide sorolhatók továbbá a minikotrók is, melyek közül az E10e a világ első elektromos kotrója az egytonnás méretosztályban. Ezen túlmenően a cég gyárt teleszkópos rakodógépeket és homlokrakodókat, kompresszorokat, aggregátorokat, illetve több mint százféle szereléket a különféle gépekhez.

A Doosan cégcsoportot 1896-ban alapították Koreában, tevékenysége szélerőmű-turbináktól sótalanító létesítményeken át hatalmas óceánjárókba szánt hajógépek gyártásáig terjed. 2007 óta a Bobcat márka is tagja a Doosan csoportnak, pontosabban a Doosan Bobcat EMEA részlegnek. Túl a Bobcat eszközein, a vállalatcsoport kínálatában szerepelnek nehéz építőgépek, bányagépek és mezőgazdasági gépek is, melyeket a Doosan Infracore márkanév alatt forgalmaznak.

Gustavo Otero, a Doosan Bobcat EMEA elnöke elmondta: „A Dobříš-ban található főhadiszállás megnyitásával egy olyan fejlesztés végére értünk, amely – köszönhetően a termékfejlesztés, a gyártás és a vállalatirányítás egy helyre történő összevonásának – társadalmi és gazdasági szempontból az egész régió számára jelentős, és kivételesnek számít az iparágon belül. Mióta a Doosan Bobcat jelen van a Cseh Köztársaságban, körülbelül 120 millió eurót fektettünk be az országban, mialatt termelésünk ötszörösére, munkavállalóink száma pedig több mint háromszorosára nőtt. A jövőben további munkások és fejlesztési szakemberek toborzását is tervezzük.”

Vállalati Sajtóközlemény, Doosan Bobcat EMEA

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©