Tízéves rekord a lakásépítésben

2019. negyedik negyedévében 10.825 lakás kapott használatbavételi engedélyt. Utoljára  tíz éve volt ilyen sok.

2020. február 25.

2019. negyedik negyedévében 10.825 lakás kapott használatbavételi engedélyt országosan. Utoljára kereken tíz évvel korábban volt ennél magasabb az újonnan megépült volumen – mutatott rá az OTP Ingatlanpont, a KSH ma megjelent statisztikáit elemezve.

Budapesten, a megyei jogú városokban és a községekben egy évtized, míg a kisebb városokban 11 év rekordja dőlt meg a tavalyi év utolsó három hónapjában. „Az év vége szezonálisan mindig erős a lakásátadásokban, de a tavalyi hajrá oka egyértelműen az, hogy az elmúlt években, a kedvezményes lakás-áfa miatt dömpingszerűen, egyszerre épültek a nagy lakóprojektek, így rengeteg nagy társasház átadása is erre az időszakra esett. Emellett a lakásépítők a vevők vásárlási hajlandóságát is próbálták serkenteni az építkezések mielőbbi befejezésével” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Ennek megfelelően Budapesten és a kisebb városokban októbertől decemberig több lakást adtak át, mint az év első három negyedévében összességében.

Az év egészét nézve, a tavalyi 21.127 átadott lakás 19 százalékos gyarapodást mutat országos szinten egy év alatt, és ugyancsak tízéves rekordot jelent. Az viszont, hogy Budapesten tavaly 5.838 lakást adtak át, robbanásszerű, 51 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest. Ennek oka, hogy a több száz lakásos építkezések leginkább a fővárost érintették. A budapesti mellett még a községek 21 százalékos emelkedése magasabb az országos átlagnál.  

A másik fontos mutatóban, a kiadott lakásépítési engedélyek számában a tavalyi utolsó negyedévi 7.735 engedély viszont 2016 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb volumen, és éves szinten 23 százalékos csökkenést mutat. Budapesten 2018 utolsó három hónapjához képest 44 százalékos a visszaesés. A mutató egyedül a községekben jelez éves szinten pozitív, hat százalékos elmozdulást, és a kisebb városokban is csak négy százalékos a csökkenés. Ezek a számok jól leképezik a lakáspiac egészének elmúlt két-három éves folyamatait, ahogy a kereslet egyértelműen áttevődött az olcsóbb területek, valamint a kisebb települések felé. A községek nagy részét ráadásul érinti a falusi CSOK, ami tavaly nyár óta nyújt milliós nagyságrendű támogatást használt lakások vásárlására, felújítására és korszerűsítésére, emellett idén januártól a meghatározott településeken a lakáscélú építkezések utáni áfa visszaigénylésére is lehetőséget biztosít ötmillió forintig.

A 2019 egészében kiadott építési engedélyek számának országos szinten 4 százalékos csökkenése (35.123 darab), illetve Budapesten csupán egy százalékos bővülése ellenére, a nagy társasházi építkezések hosszabb ideig tartó lezárása miatt idén még újabb rekordot érhet el a megépült lakások száma. „Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe idén 25 százalékkal több lakásátadást jelez a fővárosban a tavalyihoz képest. Az idei átadásokat az is sürgeti, hogy a december 31-e előtti használatba vétel esetén még nem kell megfelelni a majd csak 2021-től érvényes szigorúbb energetikai előírásoknak. A 2020. január 1-től főszabályként ismét 27 százalékos újlakás-áfa, illetve az ennek következtében tovább emelkedő árak, valamint a MÁP+ befektetési kereslet elszívó hatása miatt várható nagyobb visszaesés a lakásépítések terén 2021-ben következhet be” – emelte ki Valkó Dávid. Mindeközben a falusi CSOK támogatások hatására a községekben továbbra is kedvező lakásépítési folyamatokat láthatunk majd.

OTP Ingatlanpont közlemény

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©