Megújul a kiskörei Tisza-híd

Az idén 130 éves Kiskörei Tisza-híd az egyetlen olyan folyami híd az országban, amely közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolít le.

2017. december 21.

Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésének keretében. A közúti és vasúti átkelő felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását december második felében jelentette be a MÁV és a NIF közösen.

Az eredetileg fa szerkezetű, 780 méteres hidat 1887-ben avatták fel, és  az első és a második világháborúban is megrongálódott. Az eredetileg vasúti pályás híd1958-ban váltakozó irányú közúti forgalmat biztosító hídelemmel bővült. A hídon utoljára 1972 és 1976 között végeztek szerkezeti felújításokat. A korábbi átépítések következtében a híd hossza 589 méterre rövidült.

Az idős hídszerkezetben olyan előrehaladott korróziós folyamatok alakultak ki, amelyek a vasúti forgalom esetében 2007. október 1-jétől 18 tonnás tengelyterhelés- és 20 kilométer per órás sebességkorlátozás bevezetését indokolták. A Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentőségű vasúti és közúti híd műszaki állapota miatt így a felújítás már elkerülhetetlen.     

A Tisza felett átívelő, váltakozó irányú forgalmat bonyolító hídon jelenleg 6 vonatpár közlekedik, amelyen naponta 400-500 ember utazik főként munkába, iskolába. A hídon át közlekedő járatokon a Tisza-tóhoz érkező nyaralók is előszeretettel utaznak, ezért turisztikai szempontból is fontos a vasúti átkelő. A híd közúthálózatban betöltött szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen, ugyanis Szolnok és Tiszafüred-Poroszló között nincs más közúti átkelési lehetőség. A beruházás azért is indokolt, hogy a gépjárművel közlekedők a következő évtizedekben is biztonságosan használhassák a műtárgyat.

Ráfér a felújítás - A 130 éves kiskörei Tisza-híd 2017. december 19-én.  

Különleges híd

A Kiskörei Tisza-híd az egyetlen olyan folyami híd az országban, amely közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolít le. Az 584 méter hosszú híd a harmadik leghosszabb vasúti híd Magyarországon a 2001-ben épült Nagyrákosi völgyhíd és az Újpesti vasúti híd után.     

A munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdődnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak. A közösségi közlekedés biztosításáról a terelőút kijelöléséről folynak az egyeztetések a szakemberek között. A költségeket a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásból biztosítja. A beruházás összegét a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetésekor közlik majd a társaságok.     

A korszerűsítés eredményeként megszűnik a vasúti forgalomban bevezetett óránkénti 20 kilométeres sebességkorlátozás, a megengedett sebesség óránként 40 kikométerre változik.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mészáros János

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©