Elkezdődhet a Városliget parkrehabilitációja

A tervek szerint a munkálatok akár már október végén megkezdődhetnek. A növényzet mellett megújul a közműhálózat és a közvilágítás is.

2017. szeptember 27.

A városligeti parkrehabilitáció első, ősszel induló ütemének kiviteli terveit mutatták be a tervezők szeptember végén Budapesten. A tervező Garten Studio 118 szervezet 558 javaslatának felhasználásával készítette el júniusra a Városliget parkrehabilitációs vázlattervét, majd szeptemberre az első ütem kiviteli terveit. 

Elkészült a Városligeti Faápolási Protokoll is, amely kőbe vésve tartalmazza a park fáinak ápolásával kapcsolatos eljárásrendet; egyszerre szolgálja a szakszerűséget és az átláthatóságot. Ezentúl minden, fákkal kapcsolatos döntés csak a protokoll figyelembevételével születhet meg, és csak a legindokoltabb beavatkozásokat lehet elvégezni.

Megkezdődhet a faállomány évtizedes késésben lévő felújítása, a háromszintű növénytakaró kialakítása és a beteg fák cseréje.A parkrekonstrukció első ütemének elemeit igyekeztek körültekintően kiválasztani, miközben folyamatos egyeztetéseket folytattak az érintettekkel. Az egyik parkhasználói csoport a környékbeli gyerekek és a szabadtéri sport lehetőségeit kereső felnőttek, számukra már az első ütem keretében sportpályát alakítanak ki a szintén jövő tavaszra felújítandó Vakok kertje mellett, a most megvalósuló sportfunkciók a későbbi ütemek során azonban még jelentősen bővülnek majd. A kutyások számára a parkrekonstrukció során kettő, az első ütemben egy kutyafuttató épül. Az új kutyasportpálya a Hermina út mellé, egy épületegyüttes helyére kerül; a kutyák itt nemcsak futhatnak, de pancsolhatnak, áshatnak, kipróbálhatják az ügyességüket is.

Az épület rekonstrukciójának lezárulta után megújul a Szépművészeti Múzeum környezete is, ahol sétára, rekreációra alkalmas környezet létesül 2018-ra A Városliget rekonstrukciója során erősítik az alapvető parkfunkciókat: megújul a közműhálózat és a közvilágítás, számos illemhelyet alakítanak ki, kerékpártárolókat, szelektív hulladékgyűjtőket, információs táblákat helyeznek ki, és az akadálymentesítés is megvalósul.

Eközben megkezdődik a faállomány megújítása, ami a beteg és balesetveszélyes, valamint az invazív fajok pótlását jelenti értékes, várostűrő fajokkal: az első ütemben 39 fát vágnak ki, 67-et ültetnek, míg 19-et átültetnek. A Hermina úti kutyafuttató több mint fél hektárt foglal majd el; a közvilágítással ellátandó területet tíz méter széles zöldfelületi sáv védi a Hermina út felől.

Fák a Városligetben - indulhat a zöldfelület felújítása

A Vakok kertje elkerítettsége megmarad, továbbra is elsősorban a vakok és mozgássérültek számára lesz látogatható. Ezen a területen új gyógy- és fűszerkertet hoznak létre, megújul a tájékozódást segítő burkolatrendszer, felújítják az építményeket, a vízarchitektúrát, a növényzetet, valamint egy új épület is létesül. A Vakok kertje mellett kialakított sportterület elsősorban, de nem kizárólag a közeli oktatási intézményeket szolgálja ki 200 méteres futókörrel, két többcélú labdapályával, távolugró gödörrel, kültéri fitneszeszközökkel, két 60 méteres futópályával, okospaddal és ezek mellett egy új illemhellyel.

A pihenőpavilon tervezéséhez számos egyeztetés tapasztalatait használták fel, itt pihenőteret, valamint illemhelyet és mozgássérült illemhelyet is kialakítanak, míg a sportpályák illemhelyét gyermek-, családbarát és akadálymentes funkciókkal, továbbá extenzív zöldtetővel is ellátják majd. A napokban írták ki a parkrekonstrukció közbeszerzési eljárásait, ezek sikeres lezárulta esetén a munkálatok akár már október végén megkezdődhetnek. Az első ütem megvalósításának költsége egymilliárd forint lehet.

A Liget Budapest projekt keretében felépülő Magyar Zene Házával kapcsolatban a spanyolországi Segoviában megrendezett Hay Fesztiválon teltházas érdeklődés kísérte az intézmény szeptember 22-i bemutatkozó előadását. A kultúra találkozása a természettel című eszmecserén Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, valamint Fudzsimoto Szú, a Magyar Zene Háza tervezője beszélgetett Martha Thorne-nal, a Pritzker Építészeti Díj ügyvezető igazgatójával. Baán László elmondta: az épület újfajta zenei központként koncertekkel, zenepedagógiai foglalkozásokkal és interaktív kiállításokkal várja majd a látogatókat, míg Fudzsimoto Szú arról számolt be, hogy az intézmény hármas funkcióját (kiállító-, előadóművészeti és oktatási tér), illetve lokációját is szem előtt tartva álmodta meg a házat.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipédia/Czimmy

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©